Hajó Isszára – Robert Perisic Árengedmény

Minden egy macskával kezdődött. Kalliász, az ókori szirakúzai rabszolgafiú hamar barátságot köt az ura házába érkező furcsa egyiptomi jövevénnyel, Miuval. Ókori történetet olvashatunk alulnézetből, idealizálás nélkül, megidézve, milyen a demokrácia a polgárjogot nem kapottak szemével, a maga hódításaival és háborúival. Kalliász azt is megfigyelheti, hogyan építi fel a polgárokból szerveződő, törvények által kormányzott poliszt Isszán (a mai horvátországi Vis szigetén), a ,,civilizált világ végén” a közösség. A szamár az ember rabszolgájává válik, a macska azonban szabad marad, és maga is kolóniát alapít… Az elbeszélői hangot időről időre átvevő mediterrán szél – a maga ókort és jelent összemosó látásmódjával, az emberektől eltanult nyelvével – a történetet humoros és elgondolkodtató észrevételekkel fűszerezi, időn, téren és kultúrákon kívülről szemlélve az emberiség és az állatok sorsát, természetét.
Aztán megszólalt: Fogd az ollót!
Odaadta a vasollót Kalliász remegő kezébe, aki most ott állt az ollóval Miu előtt.
Ez nagy olló, mondta Kalliász. – Ez nagy olló, nagy olló, nagy…
Ne ismételgesd, vágd!, kiáltott Pigrász.
Kalliász látta, hogy mindennek vége, vége mindannak, amiről Menda beszélt, vége ennek a háznak; Pigrász még beszélt valamit, Kalliász nem vette ki a szavakat, csak a hanghordozást; ahogy egyik kezéből a másikba rakta az ollót, úgy érezte, hogy a szél üvölt a fülében. És amikor az olló a bal kezében maradt, a jobbal teljes erőből, ököllel orrba vágta Pigrászt, hallatszott az ütés, aztán meglepődve nézte, ahogy Pigrász összeesik, mert nem tudta felidézni, mikor döntötte el, hogy megüti. Látta, hogy folyik az orrából a vér, míg Pigrász alulról bámult fel rá, mint a vakok, és igyekezett távolabbra mászni tőle. Aztán fölemelte a tenyerét a levegőbe, mintha újabb ütéstől próbálta volna magát védeni.
(Részlet a regényből)