Végkiárusítás Alpesi kalandozások – Zsigmondy Emil hegymászótúrái

„Laikus közönség gyakran teszi föl a kérdést: Mivégre kell hát fölmásznotok a nagy hegy tetejére, életveszélynek tenni ki magatokat, mikor idelentről is éppoly jól lehet a csúcsokat csodálni? Jégtűivel, tornyaival olyan tud lenni egy gleccser, mintha a háborgó tenger fagyott volna jéggé egy szeszélyes pillanatban. A csodálatos sziklafalak és ormok gótikus katedrálisra emlékeztetnek. Egy-egy hegycsúcsról olyan kilátás esik, mely fenségében, nagyszerűségében semmihez sem fogható. Ám nem egyedül a természeti csodák vonzása az, ami bennünket a kitaposott utakról letérít. Másik nagy hajtóerő a nehézségek leküzdésén érzett újjongó öröm. Így érez a tornász is, ha hosszas edzés, és probálkozás után sikrül végre egy nehéz gyakorlatot elvégeznie. A küzedelmesen kivívott győzelem öröme. De az újonc tornász nagy veszélynek teszi ki magát, ha olyan gyakorlattal próbálkozik, mely meghaladja képességeit, fölkészültségét. Épp így csak csúfos kudarcra számíthat az, aki egyedül, szakavatott vezetés nélkül, tapasztalatok híján vágna neki a magashegyeknek. Ahhoz, hogy jó hegymászó válhassék az emberből, nemcsak fizikai adottságok szükségesek, de a megfelelő lelki-szellemi kondíció is. Testnek és léleknek szigorú iskolája, egészségüknek kiapadhatatlan forrása a hegymászás, és ez még mindig elég ok lesz arra, hogy a csúcsok felé vonza a rátermetteket.”- Zsigmond Emil az 1870-es és 80-as évek körül a modern hegymászóiskola, a vezetőnélküli mászás üttörőjeként járta az Alpokat. Első csúcshódításainak emlékét őrzi többek között a Zsigmond-csúcs, a Zsigmondi-csorba elnevezés. Korai halála után kötetbe gyűjtötték hegymászótúráit – írásai ma is elevenek, izgalmasak. Nagyváthy János rekonstrukciójának, aktualizált információinak köszönhetően bármikor nekivághatunk a csúcsok újramászásának.