„Már a hatodik? Ezt kérdezte egy barátom, amikor megtudta, hogy újabb kötet jelenik meg a Műértők című sorozatból. Igen, a hatodik, és remélem, hogy nincs vége a szériának, mert a korábbi könyvek sikere után egyre többen érzik a műértők közül, hogy megosztanák a nyilvánossággal emlékeiket, élményeiket, véleményüket. A hatodikban elsőként Hegyi Lóránd művészettörténész pályáját kísérhetik végig a Korniss monográfiától kezdve, múzeumigazgatói posztokon (Bécs, Nápoly, Saint Étienne, Szingapúr) át, a napjainkban általa rendezett tematikus kiállításokig. Lengyel László művészettörténész többek között nemcsak Kepes György világhírű magyar képzőművésszel történt amerikai találkozásáról mond el soha nem hallott részleteket, de – évtizedes munkakapcsolatuk révén – beszél arról is, milyen fontos szerepe volt a műkereskedelemben a korán elhunyt Nagyházi Csabának. Marghescu Marika, aki Németországban működtetett galériát, elmondta: hogyan szerzett képeket egy Hommage á Bartók kiállításra a világhírű párizsi Galerie Maeght-tól egy jezsuita szerzetes segítségével. Mezei Gábor belsőépítész, visszaemlékezésében eloszlatja az Európai Iskola megszűnésével kapcsolatos téveszméket. Az elsősorban antik fegyverekkel kereskedő Moró Lajos pedig elárulja: bizony létezik egy olyan maláj tőr, a kris, amely képes arra, hogy hegyével megálljon egy sima kövön, és így – ahogy Ázsiában mondják – összekösse az eget a földdel. – Bánó András
A kiadvány megjelenését a B.Braun Magyarország és a Mapalsa Invest Trust Kft. támogatta.”
| Kiadó | maklary artworks kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2024 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 429 |
| Borító | FÜLES, KARTONÁLT |
| Súly | 734 gr |
| Illusztráció | SZÍNES FOTÓK |
| ISBN | 9786156320049 |
| Árukód | 2788335 / 1228048 |




