A Medicina Könyvkiadó Zrt. legújabb sorozata a Magyar Tudományos Akadémia hölgytagjait kívánja bemutatni a szakmai érdeklődőknek és a nagyközönségnek. Az AKADÉMIKUS PORTRÉK alvállalkozásaként induló kezdeményezés célja nem titkoltan – és ez az interjúkban is mindig felbukkanó téma – a női nem nagyobb térnyerésének támogatása a hagyományosan férfiszakmákban, a kutatói-tudósi társadalomban. Elsőként négy kötet lát napvilágot, a Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező által készített portréfilmek szöveganyagából és gazdag képanyagból válogatva. Négy, különböző szakmában tevékenykedő, más-más korosztályt képviselő és egyéni életutat bejárt hölgyről van szó, akik abban nagyon hasonlítanak egymásra, hogy munkájukat, hivatásukat szenvedéllyel művelik, és részt vesznek a nemzetközi tudományos, illetve művészeti életben, kutatnak, publikálnak, alkotnak. Mindezek mellett (után vagy közben, ki hogyan szereti) feleségek, szerető társak és édesanyák. És meghatóan őszinték… Az életútinterjúkból azonban nemcsak az egyedi sorsok rajzolódnak ki, de megjelenik benne a kor, Magyarország elmúlt 40-50 éve, hogyan is működött-működik nálunk a tudomány, az oktatás, a politika, a művészet. Reméljük, a Kiadó célja megvalósul, nemcsak a tudományos élet tagjaihoz, de a széles olvasóközönséghez, fiatalokhoz, pályaválasztókhoz és kíváncsi kortársakhoz egyaránt eljutnak a sorozat kötetei.
| Kiadó | medicina könyvkiadó zrt. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2009 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 68 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA |
| Súly | 260 gr |
| Sorozat | Akadémikus Portrék |
| Illusztráció | FEKETE FEHÉR ÉS SZÍNES KÉPEKKEL |
| ISBN | 9789632261720 |
| Árukód | 2204008 / 1059274 |




