Olcsó Verébtől a szarvasbikáig – MAGYAR VADÁSZÍRÓK KLASSZIKUSAI 14. KÖTET

Kedves vadásztársam! Előre bocsánatodat kérem, amiért becsaptalak. Becsaptalak, mert könyvet írtam, holott nem vagyok író, és nincs rátermettségem az írásra. De… Ez a „de” a mentségem! Vadászember vagyok ízig-vérig. Sok szép és hangulatos vadászatban volt részem, hol sikerrel, hol sikertelenül. Illetőleg sikertelenül sohasem, mert a siker nem csak eredmény lehet, hanem tanulság is. Néha a sikertelenségből azért is többet tanulhatunk, mert az fájdalmas, és napokig, sőt hetekig rágja az embert, hogy így kellett volna – úgy kellett volna!… Így szerzünk tapasztalatokat. Úgy vedd hát könyvemet, kedves vadásztárs, hogy ne az írót keresd benne, ne a stílus szépségét bíráld, hanem a vadászat leírását, amelyet ha igyekeztem is képességeim határáig szépíteni, mégis a legvalódibb igazság után írtam. Bizonyára találsz benne olyat, ami egy – eddig számodra talán érthetetlen – kérdést fog tisztázni vagy megoldani: „Több szem többet lát!” a jelszó, és az sehol nem igazolódik be annyira, mint a Természet ezer titkába behatoló vadászembernél. Könyvem fejezeteiből egyik-másik már megjelent a Nimród számaiban is. Ezeket csak azért vettem föl itt is, hogy együtt legyenek eddigi vadászéletem szépségei. Olvasd hát oly élvezettel, mint amilyen szeretettel megírtam. Nagyhát, 1943. február hó A Szerző