Akció!

Olcsó Szeretetlenek

Original price was: 4 049,00 Ft.Current price is: 1 619,60 Ft.

Cikkszám: SK0015341 Kategória:

Sokan megfogalmazni sem tudják, mi zajlik bennük, s emiatt a teljes kilátástalanság uralkodik el rajtuk. Egy idő után pedig lelki kínjaik enyhítésére önmaguk ellen fordulnak. A környezetük és még a jól felkészült szakemberek is gyakran tehetetlenül állnak velük szemben. A sokakat talán meghökkentő nyílt kitárulkozásuk hatalmas erővel bír, mert így nyerhet teljes betekintést az olvasó ebbe a „tébolyba” és ismerheti fel a leírtakban akár önmagát, akár valamelyik ismerősét, barátját, hozzátartozóját.

A Szeretetlenek nem orvosi szakkönyv, nem regény és nem önsegítő mű. „Csupán” egy könyv, mások mellett a borderline-nal küzdő embereknek, hogy megértsék önmagukat, és a környezetüknek, hogy megértsék őket.

Dr. Keresztes Zoltán bevezetőjével.

Kneszl Beáta Carmen 1979-ben született Budapesten. Antistigma-díjas író, BPD-expert, a Borderline Tehetségekért Alapítvány vezetője. A több nemzetközi fesztiválon is bemutatott és díjazott Falkám című dokumentumfilm tanácsadója és szereplője, valamint az Én, a megbélyegzett című könyv szerzője.