Marcus Mezentius Manilianus, az ifjú római polgár Alexandriában tölti a telet; szerelmét, Tulliát is odavárja Rómából. Csömörig lakott már mindama testi gyönyörűséggel, melyet az elpuhult keleti nagyváros fürdői kínáltak, s egyre inkább tudásra éhesen tanulmányozta a híres alexandriai könyvtár tekercseit. Lassan arra a felismerésre jut, hogy az idő, melyben él, nagy világfordulattal terhes. A filozófia, a csillagászat, a régi jóslatok mind azt sugallják, hogy mintegy harminc évvel azelőtt meg kellett születnie valakinek, aki a világ királya lesz. Egy furcsa, keleties öltözetű férfi zaklatott szavaira lesz figyelmes az egyik téren, s hirtelen elhatározással hajóra száll, hogy eljusson a zsidók fővárosába, Jeruzsálembe, s felajánlja szolgálatait a világ új urának. Jeruzsálem előtt, egy hegyen aztán római katonákat pillant meg, átkozódó, síró tömeget, s három keresztfát: a középsőn Jézus függ, a felirat szerint a zsidók királya. Megtalálta hát, akit keresett, de későn. Vagy mégsem? Ahogy telnek a napok, érthetetlen hírek jutnak a fülébe, különös jelenések tanúja lesz Marcus, s elhatározza, utánajár a dolognak. Waltari regénye az Újtestamentum világába viszi el az olvasót. Szemünk előtt elevenednek meg Jézus életének eseményei, érthető-érthetetlen csodák tanúi leszünk mi is, míg a Biblia rendkívül érzékletesen megjelenített tájait járva megismerkedünk mindazokkal, akik részesei az evangéliumi történetnek.
Akció!
Olcsó Az ország titka
1 400,00 Ft Original price was: 1 400,00 Ft.560,00 FtCurrent price is: 560,00 Ft.
MIÉRT MINKET VÁLASSZON?
Ingyenes szállítás 9999,00 Ft felett
Élvezze az ingyenes házhozszállítást a(z) 9999,00 Ft feletti rendelések esetén.
14 napos pénzvisszafizetés
Nem lett jó a termék? Semmi gond, 14 napon belül indoklás nélkül visszaküldheti.
Biztonságos vásárlás
Biztonságos fizetési módok és teljes körű minőségi garancia.
Kapcsolódó termékek
-
Akció!

Jézus iskolái (J. M. Coetzee) Biztonságos fizetés
2 879,00 FtOriginal price was: 2 879,00 Ft.1 151,60 FtCurrent price is: 1 151,60 Ft. Kosárba teszem -
Akció!

Vásárlói kedvenc Találkozás a halállal – Puha (2018)
2 024,00 FtOriginal price was: 2 024,00 Ft.809,60 FtCurrent price is: 809,60 Ft. Kosárba teszem -
Akció!

CSÁTH GÉZA ATIPIKUS KULTUSZA – BIOFIKCIÓK ÉS ADAPTÁCIÓK Bestseller
3 450,00 FtOriginal price was: 3 450,00 Ft.1 380,00 FtCurrent price is: 1 380,00 Ft. Kosárba teszem -
Akció!

A kapcsolódás öröme – 100 módszer, hogy elkerüld a magányt, és boldogabb életet élj Legkelendőbb
4 499,00 FtOriginal price was: 4 499,00 Ft.1 799,60 FtCurrent price is: 1 799,60 Ft. Kosárba teszem
