A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Nemzeti Múzeum fontosnak tartotta a Kossuth Lajos halálának 125. évfordulójáról való megemlékezést. Ennek eredményeként 2019. október 8-án a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezték meg „…a magyar nemzet élő eszményülése”. Kossuth Lajos 1867 utáni tevékenysége című konferenciát, amelynek előadásait e kötet hasábjain olvashatja az érdeklődő. Kovács Emőke Kossuth és Irányi Dániel 1867 utáni kapcsolatát elemezte, Nagy Noémi Kossuth nemzetiségpolitikai nézeteit mutatta be, Ligeti Dávid Kossuthnak az 1875-1878 közötti balkáni fejleményekkel kapcsolatos állásfoglalásait vette górcső alá. Hermann Róbert Kossuth egy kiadatlan, Görgeiről szóló vitairatát, Csorba László pedig Széchenyivel kapcsolatos emlékezéseit mutatta be. Lajtai László a magyar állampolgárság jogszabályi rendezéséről, s ezzel összefüggésben Kossuth „hontalanná” válásáról, Kovács Kálmán Árpád Kossuth emigrációs egyházpolitikai megszólalásairól tartott előadást. Schwarzwölder Ádám a Wekerle-kormány Kossuth halálával kapcsolatos „politikai problémáit”, Debreczeni-Droppán Béla pedig Kossuth temetését idézte fel.
Akció!
Olcsó „A magyar nemzet élő eszményülése” – Kossuth Lajos 1867 utáni tevékenysége
Original price was: 1 875,00 Ft.750,00 FtCurrent price is: 750,00 Ft.




