Ókút Utolsó esély

Megint sötét lett, de ebben a sötétben most már a felnőttek is hiába biztatták egymást, senki nem aludt vissza. Szibill megint ott állt a szobában, és nyilvánvalóan mulatott rajtunk, főként a felnőtteken, akik nem veszik észre, hogy ott van. Néha sóhajtott valamelyikünk, apám a torkát köszörülte. Egyszer aztán nem bírtam tovább. – Hadd haljon éhen – suttogtam könyörögve.