Nézd meg most Egy magyar úr a XX. században

A kötetben közölt írások és képek egy nagyrészt elfelejtett polgári réteg életformáját és gondolatait mutatják be abban a történelmi pillanatban, amikor világuk visszavonhatatlanul múlttá lett. A harctéri emlékezés és a levelek írói azt a sokoldalú érdeklődést, eszményt és emberi tartást testesítették meg, amelyet még a Monarchia idején sajátítottak el, és amelytől egy modern, európai szellemű Magyarország megteremtését remélték.
Ney Ákos (1881-1967), a kötet közreadójának nagyapja mérnök volt, a két világháború között a vasúti közélet egyik vezető szereplője. Az első világháborúban a galíciai fronton teljesített szolgálatot, mint tartalékos tüzértiszt. Naplóját, illetve az abból egyidejűleg készített „emlékezését” a bevonulástól vezette egészen addig, amíg berendelték a Kereskedelemügyi Minisztériumba, ahonnan a Minisztérium képviselőjeként a bécsi Kriegsministeriumba delegálták.
Az emlékirat egy irodalmi érzékenységű ember izgalmas írása: jelenetek és hadiesemények leírása; bajtársainak hosszabb-rövidebb jellemzése, portréi; lengyelországi szálláshelyeik bemutatása (saját rajzokkal és amatőr fényképekkel kísérve); eszmefuttatások, reflexiók a hadieseményekre, beiktatva néhány vers és vicc, anekdota. Az emlékezések mellett található egy „Kriegs-Notes 1914-15” feliratú jegyzetfüzet, az üteg tiszti és legénységi névsorával, muníció-jegyzékekkel, tárgyi és felszerelés-jegyzékkel stb.
A háborús hátország mindennapjait, problémáit, a hétköznapi élet átalakulását 114 levél – és az érintett családokat, személyeket és életformájukat bemutató gazdag és eddig ismeretlen fényképanyag – kelti életre.
A levelezés a budai, a besztercebányai és a Vágújhely környéki, főként csejtei hétköznapokra vet fényt. Az 1914 ősze és 1918 vége között kelt levelek a védett jómód körülményeitől és csak a hírekben megjelenő háborútól a Felvidékről való menekülés előkészületeiig dokumentálják a történeti Magyarország megszűnését a mindennapokban.
Buzinkay Géza (1941) történész, az Eszterházy Károly Főiskola professor emeritusa, az irodalomtudományok kandidátusa. Fő kutatási területei: a magyar sajtó és újságírás története, illetve Budapest társadalom- és művelődéstörténete. Sajtótörténeti munkásságát Pulitzer Emlékdíjjal ismerték el. 1992-1996-ig a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója volt.