Ne maradj le Vadőr voltam, vadőr lettem újra

Barassó Péter a Természet imádságos templomának szolgájaként, azaz vadőrként élte mindennapjait, míg egy napon egy elejtett vaddisznót vonszolva egy mély árokba nem zuhant. Elszakadt az Achilles-ina, és még valami: „a csodaszép hivatásos vadászi pálya gyönyörű élményekből, sikerekből és kudarcokból, reményekből és csalódásokból font, erősnek hitt fonala”. Egyetlen reménye az maradt, hogy egyszer visszatérhet kényszerűségből elhagyott hivatásához, ám sérülése a hosszú évek során mit sem javult. Ezért aztán hét és fél esztendő után úgy döntött, ha már a pihentetés úgysem segít, használni fogja sérült lábát ott, ahová a szíve mindig is visszahúzta. Az életben vannak személyes csodák, a volt vadőr újra vadőr lett a monostori erdőben, ott, ahol tizennyolc évesen elkezdte pályáját. Ez ihlette talán arra is, hogy papírra vesse emlékeit, gondolatait, verseit – vadakról, vadászatokról, erdőről, természetről – az életről, ahogyan ő látja.