A könyv 69 plusz év kor és életrajza, amelyben a megelőző 300 év során ismétlődő magyar sorskérdés fonódik össze a történésekkel, a 69 évvel, amelyet az író a helyhez megfelelően a huszadik századi magyar sorsban osztozva élt meg a hétköznapokkal, bennük a történelmi fordulatokkal. Gondolatok a magyar sorsról, egy magyar életről, és arról, hogy akkor is voltak fiatal évek és megvalósulások. Az elmúlt 69 év történelmi eseményei Magyarországon az emberek hétköznapi életét drámai módon határozták meg, sorskérdések ugyanúgy, mint a megelőző 300 év során elődeinkét. Az elmúlt három évszázad mindegyikében volt egy kiegyezés és forradalom Magyarországon. Elgondolkodtató, hogyan ismétlődnek az események. Állítólag John Adams amerikai elnök mondta, hogy a történelem állandóan ismétli magát, amíg a lecke át nem megy. A három forradalom meghatározó volt a történelmünkben, a három kiegyezéssel lehet egyetérteni és lehet nem egyetérteni, de egy biztos, hogy mindegyik a maga módján jelentősen befolyásolta a társadalmunkat és a történelmünk alakulását.Az író életéről olvasva évtizedenkénti lebontásban lehet megismerni a fő eseményeket és arról alkotott véleményt, megismerni az egyik oldal gondolkodásmódját. Mit is jelent Magyarországon a másik oldal, annak a szerepe az életünkben, és vajon észrevesszük-e, hogy újra és újra hasonló történéseket élünk meg? A sorok között benne van az Élő Nyelvek Szemináriumának, Magyarország legrégebben működő nyelviskolájának a története is, ahogyan a környezethez, és az időkhöz igazodik, 2014-ben már 65 éve.
Akció!
Ne maradj le A másik oldal
1 210,00 Ft Original price was: 1 210,00 Ft.484,00 FtCurrent price is: 484,00 Ft.
MIÉRT MINKET VÁLASSZON?
Ingyenes szállítás 9999,00 Ft felett
Élvezze az ingyenes házhozszállítást a(z) 9999,00 Ft feletti rendelések esetén.
14 napos pénzvisszafizetés
Nem lett jó a termék? Semmi gond, 14 napon belül indoklás nélkül visszaküldheti.
Biztonságos vásárlás
Biztonságos fizetési módok és teljes körű minőségi garancia.
Kapcsolódó termékek
-
Akció!

Korlátozott ajánlat Tények és Tanúk – Színházi naplók – Máté Gábor
3 081,00 FtOriginal price was: 3 081,00 Ft.1 232,40 FtCurrent price is: 1 232,40 Ft. Kosárba teszem -
Akció!

A kapcsolódás öröme – 100 módszer, hogy elkerüld a magányt, és boldogabb életet élj Legkelendőbb
4 499,00 FtOriginal price was: 4 499,00 Ft.1 799,60 FtCurrent price is: 1 799,60 Ft. Kosárba teszem -
Akció!

Alacsony ár Hogyan olvassuk a fákat? – Jelek és mintázatok a gyökerektől a levelekig
6 299,00 FtOriginal price was: 6 299,00 Ft.2 519,60 FtCurrent price is: 2 519,60 Ft. Kosárba teszem -
Akció!

Jézus iskolái (J. M. Coetzee) Biztonságos fizetés
2 879,00 FtOriginal price was: 2 879,00 Ft.1 151,60 FtCurrent price is: 1 151,60 Ft. Kosárba teszem
