Dr. Kiss Péter gyermekgyógyász főorvos hosszú és eredményes gyógyító tevékenysége mellett számos tudományos közleményt, könyvet írt és szerkesztett. Aktív gyógyító tevékenysége befejeztével kezdett azzal a gondolattal foglalkozni, hogy emléket állítson az elmúlt két évszázad magyar zsidó orvosainak. Azoknak az orvosoknak, akiknek kiemelkedő szerepük volt – a gyógyítás mellett – a magyar tudományos medicinában is.
2005-ben került Kiss Péter kezébe Gergely András Jeles magyar zsidó orvosok lexikona című munkája. A könyv áttanulmányozása után úgy látta, hogy ez a nagyszerű összeállítás hibákat tartalmaz és hiányos is, számos orvos kimaradt belőle. Óriási lelkesedéssel kezdte összeszedni a hiányzó adatokat: levelezett anyakönyvi hivatalokkal, temetőkkel, könyvtárakkal, levéltárakkal. Ebben a munkában vállvetve dolgozott dr. Emed Alexander izraeli orvossal. A könyvet – az eredeti tervek szerint – Raj Tamás közreműködésével a Makkabi Kiadó adta volna ki.
Az Ab Ovo kiadó most dr. Kovács Judit gyermekgyógyász, Kiss Péter felesége segítségével jelenteti meg ezt az életrajz-gyűjteményt.
| Kiadó | ab ovo kiadói kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2016 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 211 |
| Borító | FÜLES, KARTONÁLT |
| Súly | 310 gr |
| ISBN | 9786155353956 |
| Árukód | 2693819 / 1163455 |




