„Miután a tárgy létrejött, olyan dolgokat vélek felfedezni benne átalakultan és új környezetben, amelyek mélyen megindítottak, gyakran anélkül, hogy tudatában lettem volna; olyan formákat, melyeket magaménak érzek, de gyakran anélkül, hogy azonosítani tudnám őket, s ez még inkább felkavar.” A fenti szavakat Alberto Giacometti (1901-1966) vetette papírra, az a különös személyiségű szobrász és festőművész, aki az alkotás lázában
- sokszor hevenyészve, hangosan gondolkodva, sokszor tökéletes letisztultsággal
- fogalmazta meg töprengéseit arról, hogyan formálódik a keze nyomán a mű, keservesen, izzadtságosan, számtalan kudarc és újrakezdés után.
