Aszlányi Károly. Brentford rendet csinál. Regény. Budapest, 1937. Nova Irodalmi Intézet. Radó István Nyomdai Műintézet. 304 p. Fűzött egészvászon. //
Részlet a könyvből:
„Az itt következő különös, de teljes egészében való történetet természetesen nem Charles X. Brentfordtól tudjuk, hanem a Palembangi Levéltárban található feljegyzésekből, amelyek C. B. B. 1936. szám alatt iktattattak s amelyeket részint kihallgatott bennszülöttek vallomásai, részint Brentford sajátkezű jegyzetei, harmadsorban pedig, Van Whool kisasszony emlékiratai alapján állított össze Voorhoff lelkész. Brentford kézírását családja, – a Smither F. Low iroda tanusága szerint – hitelesnek ismerte el. Természetesen akkor, amikor a történetet feldolgoztuk, sokszor voltunk a saját eszünkre utalva; de ez egyrészt nem is olyan megvetendő fórum; másrészt pedig kérjük a tudományos kritikát, ne essen abba a hibába, hogy a következtetést a képzelődéssel tévessze össze.
Maga Brentford többször is használta feljegyzéseiben a „sziamangizmus” kifejezést, amely formailag a „humanizmus”-ra emlékeztet, de egyben kitűnő példa arra, miként veszti el az efajta fogalom közönséges és általános érvényét, mihelyt az embereknek (vagy majmoknak) csak egy bizonyos részére vonatkoztatjuk. Abból, hogy Brentford nem – például – antropomorfizmust, hanem kifejezetten és ismételten sziamangizmust mondott – számunkra teljesen érthető mindaz, ami történt. (C. J. Brentford politikai felfogására vonatkozóan adatokat találunk még feleségéhez, Mrs. Brentfordhoz írt 1934-35-beli három levelében is, amelyek a Hátsó-Indiai Társaság birtokában vannak.)
Meg kell még jegyeznünk – végül, – hogy a sziamangok, a közfelfogás szerint tunya, közönyös és cseppet sem vállalkozó szellemű népség. Ez egyrészt megmagyarázza Brentford igyekezetét, másrészt bámulatraméltóvá teszi a köztük elért sikereit.
A sziamangok, (Hylobates syndactilus F. Cw.) tudvalevően a nagy és hosszúkarú gibbon-családhoz tartoznak. Az antropomorf-majmoknak ez a negyedik s legkisebb alkatú csoportja a gorillák méltósága, a csimpánzok humora és derűs életfelfogása s az orangután mélyreható pesszimizmusa mellett a szürkeséget, kispolgári opportunizmust, gyakran alattomos gyűlöletet képviseli. Ennél a fajtánál találjuk először a hipokrizis és megalkuvás első jeleit, amit az is bizonyít, hogy az emberszabású majmok között egyedül a gibbon képes társaséletre.
Ha még azt a néhány közkeletű igazságot elmondjuk a sziamangokról, hogy: 18 dorsolumbál csigolyájuk, 13 pár bordájuk s – ellentétben a többi gibbonnal – gégezacskójuk van, viszont farkuk és pofazacskójuk nincsen: akkor az olvasó már szinte többet tud róluk, mint Brentford tudott, amikor közéjük került.”
