Lelenc Vásárlói kedvenc

Bölcsőmet egy pad helyettesítette a városi parkban, keresztapámat úgy hívták, hogy: Jóléti Hivatal, hatóságilag megállapított ellenértékem harminc márka volt havonta. S ezen az alapon számos érdek találkozott körülöttem. Ennek ellenére úgy váltogattam nevelőszüleimet, mint más ember az ingét. Forgalmam valószínűleg felülmúlta a megengedhető szintet. Mivel embertársaim elmulasztották, a Múzsa csókolt homlokon. Dolgozatokat írtam osztálytársaimnak, és szerzői honoráriumként margarinos kenyereket kaptam tőlük. Így nőttem bele az első hosszú nadrágba.
Kitanultam a nyomdászmesterséget, amikor véget ért a tanoncidő, levegőváltozásra a tenger mellé utaztam. Itt védelmeztem azután a különféle német jóléti hivatalokat az ellenséggel szemben, szárazon, vízen és levegőben. Végül Szibériában kötöttem ki mint hadifogoly. Az itt szerzett tapasztalatokat hasznosítottam, és hazatérésem után bizmutbányász lettem. A Múzsával nem találkoztam ebben a nyolc évben, de találkoztam helyette emberekkel, akik nem féltek se az ördögtől, se a haláltól.
„Írd meg egyszer az egészet – tanácsolta egy öreg szaki -, de ne érzékenykedj!”
Igaza volt, a kemény diót kalapáccsal törik. Hát most leszámolok. Frommelsburggal és rózsafűzérrel, Rabenberggel és horogkereszttel. Herbert Jobst”